Critical Mass, ma négytől
Címkék: Critical Mass
Generation gap és Deore LX
Címkék: shimano, bicikli, kerékpár, sti, fékváltókar, deore lx, st-m560, st-m565, difference, cantilever, 3x7
Sikerült szert tenni két, egymást követő szériás Deore LX fékváltókarra. A kijelzős már az 1994-es év gyermeke, míg a kijelző nélküli olyan 1993-mas. Érdemes megfigyelni, hogy nagyjából ebben az évben kezdődött az integráció, ami később elég rendesen megölte a komponensek kombinálhatóságát, itt már például nem lehet leszedni a vátókart a fékkarról, ennek okán a karbantarthatóság is romlott, illetve már nem lehetett egyszerűen kicserélni egy rossz váltópodot. Ezért cserébe jött a kijelző, ami jó akkor, ha az ember szereti tudni, hogy milyen sebességben van éppen, viszont idővel letörik.



Egy közepes kaland
Címkék: középcsapágy, szerelés, házilag, bicikli, kerékpár, monoblokk, shimano, deore, lx, kónuszkulcs, crova, csavarhúzó, célszerszám, könnyű

Tudtam, hogy középcsapágy-szétkapás lesz a dolog vége, pont kapóra is jött, hogy vettem monoblokk-kiszedőt, illetve kormánycsapágykulcsot. A monoblokkos játék ebben az esetben nem volt érdekes, mivel szerencsére itt is hagyományos középcsapággyal zajlott a harc.

Melynek nagy előnye, hogy lötyögés esetén általában elég csavarhúzóval, vagy egyéb nemcél szerszámmal leverni az ellenanyát (ellengyűrűt, inkább) és utána kiszedni (legalábbis kicsit kilazítani), majd bezsírozva újra behajtani az állítható csészét. Ez minden esetben a baloldalon található, mivel ott éri kisebb erőhatás a hajtókart.

Ez abból a szempontból is szerencsés, hogy némi szerencsével fönt lehet hagyni a kart és elég csak kalapálgatni a megszorításhoz. Itt nem volt ilyen szerencsém, kétszer kellett leszedni a bal kart, mivel a kalapálós módszer nem jött be, így leszedtem és bezsíroztam, de javulás nem volt. Ezután le kellett szednem a jobboldalit is és itt derült ki, hogy valahogy kilazult a fix csésze. Itt kezdtem el áldani a szerencsém, hogy meglett a kormánycsapágy kónuszához használatos kulcs, amivel meg lehetett fogni a harminchatos fix részt.

Kihajt-zsíroz-behajt-összerak, közben persze tönkretettem a nagyon szép, ezüst színű hajtókarcsavar-védőt, de az tipikus hiba ezeknél a karoknál, hogy berohad és nem lehet megmozdítani, csak trancsírozni. RIP

Most pedig a szerelés képei, hátha valaki kedvet kap egy kis zsírzáshoz.










1992-es XT fékváltókarok egymás közt
Címkék: shimano, xt, deore, 1992, servo wave, sti, cantilever, retro, ST-M095, STM-090, ST-M092, STM-091, rapdifire, rapidfire plus
Érdekes év volt 1992. a Deore XT alkatrészcsalád életében, ugyanis kevés olyan év volt, mikor egy alkatrészből egyszerre háromfélét is gyártottak. Akkor a fékváltókarok voltak terítéken, így egyből a korlátlan választási lehetőségek erdejében érezhette magát a vásárló, főleg az akkor megjelent Rapdifire plus rendszer miatt.

Az eltérés a Rapidfire és a plus verzió között a váltókarok elhelyezkedésében rejlik: míg a simán két, hüvelykujjal kezelhető gomb van, addig a plus fölfelé váltáshoz (a fölfelé ez esetben annyit tesz, hogy nagyobb áttételről kisebbre) a hüvelykujjat, míg lefelé a mutatóujjat veszi igénybe. Ez többek között téli kesztyűben tekerésnél előnyös, mivel az régebbi rendszer gombjai elég közel voltak egymáshoz.

Ez eddig két választási lehetőség, viszont volt még egy Shimano technológia, ami akkor élte virágkorát, ez pedig a Servo Wave. A lényege, hogy a kar elindulásakor sok bovdent húz, így a fékpofák hamar elérik a felnit. Mikor már elérték, akkor pedig kevesebbet. Így, a fékpillangók kezdeti mozgása, ami igazából nem igényel sok erőt, gyorsan valósul meg, mikor meg arról van szó, hogy oda kell nyomni, akkor a kisebb áttétel miatt erősebben szorulnak.

Baloldalon, a Servowave és Rapidfire plus, középen a sima Servowave és jobboldalt pedig az egyenletes húzású kar. Mindhárom kar mellőzi a visszahúzó rugót, helyette egy dugattyú jellegű valami tolja vissza. Ennek nagy előnye, hogy lényegesen lassabban kotyogósodik ki. A simán ráadásul van még egy állítócsavar is, ami a kar házát húzza kicsit összébb.

Kár amúgy, hogy a dugattyús rendszer kihalt, mivel a rugósnál nagyon sok esetben már gyárilag kotyog a fékkar, ami elég jól megfigyelhető a rekreációs kategóriánál (Aceraalivioaltus). Ez kellemetlen lehet, főleg, ha az ember hozzászokott a jóhoz. Ezek az STI-k még húsz év után is valami irtózatos összerakottság-érzést keltenek az emberben, látni, ahogy működik a technika, ráadásul egy betonbunker biztonságával teszi azt.

Őt használtam is egy darabig, ráadásul van rajta egy kis ablak, ahol meg lehet figyelni, hogy konkrétan hogyan működik a rendszer. Elég nehéz és nagyon egyben van. Itt éreztem először, hogy a Servowave jó. Úgy ki lehet állni vele elsőkerékre, mintha nem sima kantik lennének a biciklin, hanem párhuzamos XT véfékek.

És ő lesz majd a Wheeleren, ha egyszer végre megjön. Igazán jól fog menni a Suntour XC Pro szetthez, melyet anno kicsit Xt fölé pozícionáltak és az elméletileg Easton aluvázhoz. Nyamm.

A tajwani muffok és a merida
Címkék: merida, alu, cromo, régi, retró, albon tech, xt, deore, shimano, bicikli, kerékpár, szerelés, projekt
Miután végeztem a Specialized-dal, elöntött az az érzés, hogy végre dolgom lenne a karbon projekttel, viszont ezek az érzések általában mindenfél kényszercselekvéseket szülnek, desperate times és desperate measures. Úgyhogy fordultam egy gyors Pált és szokás szerint elkezdtem kutatni mindenféle fórumon, hogy mi lenne a megfelelő időlekötő, míg kivánszorgunk a télből. Így találtam rá egy, a kilencvenes évek első felében készült CroMo muffos aluvázra, ami ráadásul végre viszonylag kicsi, így nem csak a hozzám hasonló relatív óriások tudják használni.

Amúgy valami iszonyatosan szép (vagy legalábbis kellőképpen retró) elox van rajta a lakk alatt, továbbá még a régi Merida logótípia, illetve, ami a számomra egyik legszebb részlet, hogy a ormány is hasonlő színű, mint a váz. Egyszóval szép, legalábbis a lelkemnek kellőképpen, mivel abban van egy kis fakk az aberrált montiszíneknek. Bár az a fakkot szinte teljesen kitölti az eloxlila, de azért ő is egy igen szemravló teremtmény.

Szett szempontjából sok mindent nem tudok elmondani, maximum annyit, hogy példás, nem hiába hívják úgy, hogy Albon Tech XT. A váltókaroktól eltekintve, amik sajnos már lerohadtak róla, mindenhol XT, ráadásul a hajtókar kivételesen szép állapotban maradt meg rajta. Öröm lesz dolgozni vele, legalábbis remélem.




Kart, hajtásra
Címkék: bicikli, középrész, hajtókar, kar, octalink, ékes, négyszögtengelyes, shimano, camapgnolo, ultra torque, hollowtech, cikk, melyiket érdemes, olcsó, szerelés, kerékpár

Szóval elindulunk a történelmi korok hajnalán. Valamikor valaki felkiáltott, hogy “heuréka” és innentől fogva a kerékpárt nem úgy hajtották, hogy ülve futottak, hanem rákerültek az első kezdetleges hajtókarok, melyek segítségével máris nagyobb sebességre volt képes az eszköz. Aztán csak gyártották és gyártották őket, egészen napjainkig. Ezek a karok ékkel csatlakoztak a tengelyhez, melyet ha sikerült jól rögzíteni, akkor nem lehetett kiszedni, ha pedig ki lehetett szedni, akkor idővel kijöttek maguktól. Az ékes hajtókarok anyaga általában acél, abból is olyan, ami egyszerre rugalmas és nehéz, így ötvözik eme két fantasztikusan negatív tulajdonságot. Az itthon piacon lévő országútik legolcsóbb és legrégebbi példányait lehet ilyen karral megvásárolni és amennyiben nem átépítésre törekszünk, érdemes minél nagyobb ívben elkerülni.
Ez után következik a négyszögtengely, melyet nagyjából az 1950-es évek óta használnak és máig szabvány az olcsóbb bicikliken. Egészen a kétezres évekig nem nagyon volt ellenfele, köszönhetően a viszonylag egyszerű szerkezetnek, illetve az elterjedtségnek. A Campagnolo még carbon hajtóművet is gyártott rá, melynek azért meg lehet kérdőjelezni az életképességét, mivel a karbon egy ilyen kis alkatrész esetében elsősorban a merevsége miatt lehet érdekes, melyből elég sokat levont a tengely. Mely itt egy viszonylag kis átmérőjű, tömör valami, ezért főleg a nagyobb tömeggel rendelkező játékosok alatt képes látványosan hajladozni, ilyenkor pedig jön a recsegő hang ahogy beleér a legnagyobb lánctányér az első átdobóba. Mellette szól, hogy abszolút szabvány, még a harcok előttről és szinte bármelyik üzemi konyhán be lehet hozzá szerezni alkatrészt, ezer forinttól ötvenezerig. További pozitívum még a viszonylag magas csapágyélettartam, hátránya viszont a súly (tömör tengely, ami persze van titánból is, csak kicsit drága) és a hajlékonyság. Amúgy alapbicikli építésére ez a legjobb, főleg, ha egy relatíve olcsón kapható régi XT (5000ft+), vagy 105-600 tricolor (6-8000ft+), esetleg Exage (5000ft+) hajtóművel párosítjuk. Campa fronton annyira nem vagyok otthon, de a “relatíve olcsó” kifejezés ott nem létezik.

Ezután eljövend a kilencvenes évek vége és hirtelen kitör a szabványháború. Mindez indult az 1996-os XTR és ‘97-es Dura Ace szériával, melyek egyik legnagyobb újítása a bordástengelyes középrész volt. Itt nem egy négyszöges végre fekszik föl a hajtókar, hanem a kis bordákra. Emellett a tengely üreges és lényegesen vastagabb, mint elődje. Ennek nagy előnye a megnövekedett merevség, illetve az összement súly, hátránya a csapágyak kisebb méretből következő kisebb élettartama. Ezt a szabványt viszont már levédette a Shimano, így hirtelen elkezdett mindenki sajátot gyártani, melyek minimálisan eltértek, viszont pont annyira, hogy nem kompatibilisek egymással. Így született meg az ISIS Drive is mely nyílt szabvány lévén igen sok gyártónál elterjedt. Persze mindenki kedvenc horgászcikk-gyártója nem teketóriázott soká és úgy gondolta, hogy miért ne lehetne még jobban megkavarni ezt a piacot. Így mikor a felsőkategória közepét és alját is felvértezte az új tengellyel, kétezerben kicsit megváltoztatta a szabványt, így született meg az Octalink V2. És itt most kicsit megállnék ordítani: NEM NAGYON ÉRDEMES OKTÁS ORSZÁGÚTI HAJTÓKART VENNI MONOBLOKK NÉLKÜL, MIVEL SZINTE MIND OCTALINK V1-ES. És ennek következtében a legolcsóbb monoblokk a 105-ös, ami pedig nyolc-tízezer forintot kóstál. Állatoknak persze megéri, hiszen például a Shimano egyik legkönnyebb hajtókarja erre a platformra megy rá, a 7700-as Dura Ace, kéttányéros verzióban mindössze 440 gramm és emellett csodálatosan néz ki (persze csak ezért mondom, mert van, de akkor is jól esik ránézni). Szintén zárójelben jegyezném meg, hogy az alap tengelyhossz 109,5 milliméter, egyedül az XTR ami 112,5, viszont az beszerezhetetlen, vagy, ha véletlenül van, akkor többtízezer forint is lehet.

Sima montis fronton szerencsére viszonylag egyszerű a helyzet, mivel az XTR kivételével mindenhol az újabb, V2-es szabványt használják (az ISIS persze kivétel, van rá viszonylag olcsón is minden, de, ha gondolkodnom kéne, hogy valami B+ cuccot vegyek, vagy egy használt Deore LX-et 8-10k-ért, akkor nem kell gondolkodnom). Ehhez a legolcsóbb monoblokk a BB-ES25 már olyan 2500 forintért kapható, szóval négyszögtengely-árban van a cucc. Emellett nagy előnye, hogy a jobb karok (Deore és fölötte) Hollowtech eljárással készülnek, ami annyit tesz, hogy a karok belseje üreges. Így kicsit ortopéd kinézet mellett igen kedvező tömeg-merevség arányt lehet elérni. Emellett az ilyen karok használt ára is barátságos, Kopott Deore már 6-8000 forint környékéről indul, Xt pedig már 12-15-től van. Nem egy hatezres, négyszöges XT, de kellemes. Országúti fronton az újabb Sora és Tiagra karok készülnek Octalink V2 csatlakozással, viszont hollowtech nélkül. Lehet, hogy ennyi pénzért inkább megérheti egy régi 600 Tricolor, ami viszont az Ultegra elődje volt.

Ezután a rövid szösszenet után pedig sikerült elérkezni az igazi szabványrengetegbe, amit nem lehet követni. Legalábbis én nem tudom. Ez többek között köszönhető az integrált tengelyes rendszerek árának, illetve annak, hogy sikeresen visszahozták a régi országútik középrészháborúját is. Alapesetben adott a Shimano Hollowtech II, üreges karokkal. A Campagnolo szintén rájött, hogy tíz évvel leragadt és azt hiszi a pacalról, hogy beton, szóval lehet jobban megérné új tengelyszabványt csinálni. Így lett az Ultra Torque. Persze nem kompatibilis, bár a szerszám szerencsére az. Ezután meg a vázgyártatók is úgy döntöttek, hogy jobb kábítószerezni, mint láncos kutyaként szolgálni a rendszert, szóval elindultak a különféle (elsősorban a középrész hosszúságával kapcsolatos) okoskodások. Így lett pressfit, bb30 és egyebek. Kiigazodni nehéz rajtuk, viszont még van pár jó évük, hogy aztán kitisztuljon a piac és kettő, maximum három maradjon talpon.

Ha nektek lennék, mit vennék?
Jó kérdés, mindig az adott helyzet szabja meg, de elsődlegesen kijelenthető, hogy octalink > négyszögtengely. Eltekintve a csapágyak gyorsabb kopásától és a V1-es rendszerek árától, meg tudom állapítani, hogy a nyolcvan kiló fölötti súlyom mellett is példás merevséget biztosít: hiába taposom, a kar nem nyeklik és nem nyaklik. Fanatikusoknak ajánlott, főleg, akik mondjuk hajlandóak hatvan-hetvenezer környékén áldozni egy használt biciklire. Nekik jó barátjuk lesz. Persze elsősorban montin, ahol már viszonylag olcsón lehet középcsapágyat venni (V2, nem lehet elégszer elmondani)
Országúton a helyzet még mindig eléggé poshadt és egyértelmű, a piacot tulajdonképpen uralja a négyszög, mint a túrórudikét a pirospöttyös. Hiába van már viszonylag olcsón használt octás kar, ha egyrészt a középrész embertelen áron van, másrészt pedig a piac nagy része még mindig maximum exage-es, de inkább az alatti bicikliket hajt. Nagyon sokszor ráadásul ékes hajtókarral, mellyel maximum kacsázni lehet egy tóban.
És pont az itthoni piac árérzékenysége okán nincs nagyon értelme integrált tengelyes cuccokkal foglalkozni, mármint amellett, hogy a csapágyak ott is hajlamosak párezer kilométer alatt megsemmisülni. Ha egy legolcsóbb kar újonnan harminc ezer forint, akkor a használtpiacon is minimum 15-20 ezerbe fog kerülni, plusz a csapágy. Mikor pedig valaki egy teljes, használt, volt felsőkategóriás gépre sajnál negyvenezer forintot, akkor nem fog huszonötből használt hajtókart venni. Inkább bemegy a legközelebbi nagyáruházba és szerez valami marokváltós hi-ten vázas csodát harmincért és az ötezres beállítás után boldogan hajtja az első harminc kilométeren. Ami után természetesen megsemmisül, de a fukarság az fukarság.
Triál és hátraszaltó női városi kerékpárral.
Címkék: bicikli, városi, kerékpár, nőiváz, női váz, triál, hátraszaltó, beteg, videó
Ez a videó elég erős bizonyíték a kerékpáros társadalom betegségére. Egy úriember fogott egy régi, női váz városi biciklit és úgy gondolta, hogy biztos jó lesz triálra. Végülis jó lett.
Tengelyek, amik hajtanak
Címkék: csepel, hajtókar, középcsapágy, angolmenet, olaszmenet, csésze, szerelés, méret, irány, monoblokk, shimano, ritchey, campagnolo, miche, fixi, monti, mtb, bicikli, kerékpár, bicigli

Először kezdjük a középcsapágyakkal. Itt két alaplehetőség van, az egyik a hagyományos középcsapágy, a másik pedig az iparis monoblokk. Sima középcsapágyból kétféle tengelyszabvány van (BMX-eket nem venném át, ott van még ezer, de műveltségem enyhén szólva hiányos) az egyik az ékes, itt a hajtókart egy ék rögzíti a tengelyhez, a másik pedig a négyszöges, itt egy csavarral, vagy egy anyával kell ráhúzni a kart a tengelyre. A hagyományos középrész hasonlít a kónuszos kerékagyra, itt is három fő rész van: tengely, golyóskosár, vagy csapágygolyók, illetve kónuszok. A monoblokkal szemben, ahol mindez integrálva van, karbantartás-igényességével tűnik ki, nem árt legalább évente egyszer kipucolni és beállítani a jó működés érdekében. Ezért cserébe viszont lényegesen olcsóbb a javítása, nagyjából száz forintért lehet benne golyóskosarat cserélni. A monoblokk elmegy párezer kilométert és utána kuka, mivel egy integrált rendszer, ezért nem lehet benne cserélni semmit. A mai kerékpárok elenyésző kisebbségét szerelik mostanában hagyományos középcsapágyakkal, elsősorban a legalsó, áruházi kategóriában, ha ilyet látunk, akkor érdemes köpni egyet és odébbmenni.

A monoblokkos rendszerek célszerszámot igényelnek a szereléshez, mely nem kifejezetten olcsó, míg a hagyományos középcsapágyat általában szét lehet szedni egy kalapács, egy csavarhúzó és egy állítható fogó segítségével. Van még egy harmadik szabvány is, ez az integrált tengelyes hajtómű, ennél a tengely a jobboldali hajtókar részét képezi, a csapágyak pedig külön csészékben ülnek. A legújabb trend, annyira nincs elterjedve, mivel a középkategóriában, vagy felette játszik, így nem az átlagos vásárló pénztárcájához találták ki.

A középcsapágyakat persze nem csak integráltsági fokuk és tengelyszabványuk kapcsán lehet összehasonlítani, hanem még átmérőjük, menetemelkedésük és és a becsavarás iránya szempontjából is. Van 68, 70 és 73 milliméteres szélességű, ebből a 68 a leggyakoribb, átlagos bicikliken leginkább ezzel lehet találkozni. A menetemelkedés és a csészék becsavarásának iránya szempontjából három féle lehetőség van, franciamenetes (tulajdonképpen kihalt, régi francia országútikon található csak), olaszmenetes (ez a régi olasz országútik sajátja), illetve angolmenetes, ami mostanában kváziszabvány országútik terén. A montiknál alapból csak angolmenetes, 68-as, illetve 73-mas középrészek vannak, ott szabványos volt már az első pillanatokban. Angol menetnél a hajtásoldali csésze balmenetes, míg olasznál jobb. A hajtással ellenkező oldali minden esetben jobbmenetes.

Régi oútiknál indul be igazán a káosz a szabványok terén, itt van angol, olasz és francia is. A francia igazából olyan, mintha nem lenne, így azzal, ha valaki régi Peugeot biciklit vásárol, tulajdonképpen jegyet vált a pokolba. Ha egyszer azon tönkremegy a középcsapágy, akkor rendes szívás van, ugyanis nem nagyon lehet olyan monót kapni, ami belemegy. Az olaszoknál általában olasz menet van (mily érdekes), ami szerencsére kapható mindenféle szabványból, viszont olasz négyszögtengelyesnél vigyázni kell, mert kétféle szabvány is van, az ISO, vagyis az európai négyszögkúp (Csepel, Miche, Thun és Campagnolo), illetve a japán JIS (Shimano, Ritchey és tulajdonképpen minden nem európai márka). Ezeknél a szabványoknál eltér a tengely végének méretezése, így tönkreteheti a hajtókar belsejét, mely ezután lötyögni fog és a kukában végzi.

Ezzel nagyjából sikerült is végigmenni a középcsapágyak misztikus birodalmán. Van persze egy alapelv, amit ha sikerül betartani, akkor kevesebb gond lesz: nem veszünk régi francia biciklit. Persze a Peugeot felirat jól mutat, viszont ha nincs a középcsapágyhoz alkatrész, akkor szívás. Ha valami régi olasz, akkor valószínűleg olaszmenetes lesz a csapágyazása, ha a hajtókar is valami európai márka, akkor pedig olasz szabványú lesz a tengelyrögzítés is. A Csepelboltban lehet olasz kúpos (ISO) monoblokkot beszerezni, amúgy elég ritka madarak. Vásárlás előtt pedig érdemes tájékozódni, sokat tud segíteni.
A következő cikkben tengelyszabványokról lesz szó, illetve azok hosszáról és a láncvonalról.
Stay tuned
Hogyan (ne) hirdessünk biciklit
Címkék: bicikli, kerékpár, olcsó, jó, hirdetés, használt, hogyan hirdessünk, akció, expressz.hu, bikemag apró, testbike bolha, trükk, tipp

A két nagy biciklis aprón (Bikemag Apró és Testbike Bolha), szerencsére annyira nem durva a helyzet, például az átlag reklámozó le tudja írni a monteinbike mounteinbeike mountainbike szót. Ez igen becsülendő, így legalább tudjuk, hogy olyan emberrel állunk szemben, aki egyszerre tud írni és olvasni és valószínűleg beszélni is. Ha még esetleg képes telefonszámot, vagy emailcímet is megadni, akkor már szinte biztos, hogy egy géniusszal hozott össze a sors. Enélkül kicsit olyan a vásárlás, mintha valaki rejtett számról csörgetne minket. Mindenféle egyeztetések során persze fontos a telefonszámcsere, az kevésbé eldobható, mint egy mélcím, meg legalább valósidejű kommunikációt biztosít.

Ha ezek ki vannak pipálva, akkor fontos lehet egyből megtudni, hogy merre van az eladó eszköz és milyen átvételi módozatok vannak. Rossz, mikor kiderül, hogy az általunk kinézett gép csak és kizárólag Taktaharkány és Taktaszada határában vehető át, míg mi Győrből mennénk. (Itt zárójelben és gyorsan kitérnék arra, hogy biciklit kezdőként CSAK személyes átvéttel szabad venni. A postázás szíváshoz vezet, mégha az ár Veszprémben egy tízessel olcsóbb is, mint Pesten. Egy monoblokkcsere alkatrésszel olyan ötezer forint, hogy csak egy szép és sarkalatos példát említsek, arról nem is szólva, hogy a méretet úgy a legkönnyebb levenni, ha rajta ülünk.) Egy hirdetésben mindenképpen fontos feltüntetni ezt, így legalább nem raboljuk a vásárló idejét és hívás esetén ők sem a miénket. Hasonló tényező az ár is: ha valahol nincs feltüntetve, nem látják azok, akik ár szerint rendeznek. Az alku lehetőségét érdemes szintén föltüntetni és belekalkulálni az árba. Ha valamiből ki kell jöjjön harmincötezer, akkor érdemesebb harminchétbe föltenni, így lehet kicsit engedni. Ha nincs alku azt érdemes szintén megjegyezni, elég sokat vannak, akik véletlenszerűen próbálnak alkudni mindenből, ezeket gyorsan el lehet így hajtani.
Információk magáról az eszközről

Érdemes körbejárni a gépet és megnézni a váz állapotát, a csapágyazásokat, illetve megpróbálni kihúzni az üléscsövet, meglazítani és megmozgatni a kormányszárat. Ha valamelyik be van rohadva, máris kevesebbet ér a portéka. Ilyenkor lehet eldönteni, hogy a becsület a fontos, vagy a madárfogás. Általában a becsület fontosabb, főleg, ha az ember szeretne még bármit eladni és nem rajongója a törött csontoknak. Emellett a bejáráskor fontos összegyűjteni az alkatrészek típusát. Ha valaki laikusként árul, legalább az alkatrészeken található feliratokat írja le. Így egyrészt kereshető lesz a hirdetés és arra a típusra indexelik a keresők, másrészt nem kell telefonokat vesztegetni annak megtudakolására, hogy mi is van a gépen. Sok vevő, aki képben van azzal, hogy mi kell neki, nem fog kisfelbontású képeket nézegetni, hogy megtudja, mi van a hátsó váltóra írva. Dobja és megy tovább.

Ha már képet és kisfelbontás, akkor itt jöhet a kedvencem, a hajtással ellenkező oldalról, sötétben fényképezett bicikli, természetesen szigorúan 640x480-as felbontásban. És innentől fogva lehet az full XTR-es karbon csoda is tízezerért, érdeklődést vesztek. Egy bicikliről, ha csak két képet lehet csinálni, akkor legyen egy nagytotál a hajtásoldalról (ahol látszik a váltó és a hajtókar, illetve az átdobó, meg a fogaskeréksor) és egy szemből (ahol látszik a fékkar, a váltókar és az elsőfék, meg az első villa). Ebből a két képből elég jól meg lehet már állapítani, hogy mi van a biciklin és milyen állapotban. Ha esetleg van harmadik kép, akkor az a hajtókar-első átdobó-hátsó váltó triumvirátust ábrázolhatja közelről, a negyedik pedig a vázon lévő matricákat, egyebeket. Innentől már fakultatív, mindenki az fényképez, amit akar. A lényeg, hogy legyen rajta információ alkatrészekről és állapotukról.

Napi 3-400 apróhirdetést nézek meg és én is szoktam hirdetni, néha több, néha kevesebb sikerrel. Így sikerült elég nagy tehetségre szert tennem a szar hirdetések kiszűrésében. Ahol ugyanis már a cím is csak annyit tartalmaz, hogy Shimano, akkor egyből lehet tudni, hogy az biza valami SIS-es alap trágyadomb lesz. Ha nincs kép, akkor az ugye alapból felejtős, ha valahol meg túl sok termék van feltüntetve, vagy éppen túl jó bicikli túl jó áron, ott valami árussal állunk szemben, ahol azért a bizonyos shimano márkájú bicikliért is pénzt kérnek.
Az elején nehéz lehet jó hirdetést föladni, viszont ilyenkor segíthet a konkurencia tanulmányozása. Átlag tízből már lehet találni két-három olyat, amit mi is szÍvesen fölhívnánk. Na őket kell egy kicsit elemezni.
Elkerülni az időjárást
Címkék: bicikli, kerékpár, hideg, tél, windstopper, ruházat, öltözködés, balaclava, szélálló, olcsó

Két nap biciklivel. Ennyit sikerült közlekednem a csodálatos májusi télben ahhoz, hogy dögrovás kerülgessen. Persze kellett nekem nem nézni az időjárásjelentést és egy szál pulóverben elindulni otthonról. Többek között ennek is volt köszönhető a viszonylag hosszú kihagyás a blog életében, mely remélhetőleg már elmúlt. De térjünk is vissza az alaptémához, vagyis a megfelelő ruházathoz.
A kerékpáros legnagyobb ellensége a szél. Sokan úgy gondolják, hogy a hideg, de igazából az csak járulékos baj. Az elsődleges probléma mindig a fújdogáló, illetve néha orkenerejűvé növő légmozgás. Mindig jelen van, főleg nagyobb sebességnél. Ha meg ellenünk dolgozik, akkor még rosszabb. De mit lehet tenni ellene?
Elsősorban minden kiálló alkatrészt burkolni: a kézre kesztyű, a nyakba sál, ha mínuszba megy az idő, akkor pedig arcmaszk és szemüveg. Így le lehet fedni a test legfőbb hőpárologtató pontjait, ezzel pedig ugrásszerűen megnő a melegérzet. Ezen ruhadarabok már viszonylag olcsón hozzáférhetőek technikai anyagból, a kesztyűnél érdemes a softshell-jellegűeket előnyben részesíteni egy bizonyos hőmérsékletig, ezt általában meg lehet találni a csomagoláson. Fontos belekalkulálni a vásárlásba, hogy a menetszél drasztikusan csökkenti a hőérzetet, így egy mínusz öt fokig jó kesztyű általában olyan nulla fokig kényelmes.

A sál szintén fontos, főleg férfiembereknél, ahol egy nyakig behúzott cippzár elég jól be tud akadni a borostába. Elsősorban tömítő szerepet lát el, érdemes inkább természetes anyagból készültet választani, mely ugyan annyira nem vezeti jól a nedvességet, de nem is felmosórongynak kell használni. Emellett a sapka szintén jó találmány, főleg, ha még haj is kell tíz év múlva. Itt egy bizonyos hőhatárig szabadfoglalkozás van, utána érdemes motocross-os arcvédőt (vagy TEK-eset, más néven balaklavát) húzni, mely fedi a füleket és a képet.

Végső soron pedig a felsőruházat, melynek hiánya jelenlegi állapotom okozza: itt jó, ha sikerül beszerezni valami könnyebb szél -és esőruhát, ami mindig a táskában van, így gond esetén azonnal előrántható. Ősszel és tavasszal softshell elég célszerű, mivel amellett, hogy állja az elemeket, még valamennyire lélegzik is. Ha pedig már meleg van, akkor valami egyszerűbb, membrános, vékony ruhaneműt érdemes tartani magunknál.
A biciklis lét egyik legfontosabb eleme az öltözködés, még nyáron is. Nagyon fontos, hogy olyan ruhaneműt hordjunk, amiben lehet mozogni és megfelelő védelmet nyújt. Emellett, mint ahogy a forgalomban, az időjárásban is két lépéssel érdemes előre gondolkodni és akkor nem érhet baj. Ellenkező esetben viszont jön a nátha és a torokfájás.

